Unikornis

A smaragdzöld Brocileandeban megalkottatott az Egyensúly,

De az szétzúzaték egy fájó szívű Egyszarvú által!

 

 

 

 

 

 

 

Az Ezüst Korszaka az Arany reflekciója volt és mint minden tükröződés, elveszített valamennyit annak szépségéből és csodálatosságából. Szép volt, de nem volt tökéletes. A humánok közönségessé és esetlenekké lettek: már nem voltak olyan angyali teremtmények, mielőtt a Kitaszítás létre nem jött volna. Még rosszabb, hogy itt létezett az Idő és az magával hozta a Halált: az Ezüst Kor megfosztotta a humán fajt a halhatatlanságtól.

 

Ám Egyszarvúak is lakozának ezen vidéken, mert ugyan ők nem űzettek ki, de sokan azt választották, hogy nem veszítenék el köteléküket rokonfajukkal, mert láták, hogy az ősi szépség lángola bennük, mint ahogy mindig is lángolt az. Belsejükben ott szunnyadt a tökéletes kellem, az időtlen fiatalság és a legfensőségesebb mágia, mind az, ami mindig is az övék volt. Imigyen a Sárkányok, akik a humánokkal együtt Űzettek ki, keveset veszítettek el az átmenet folyamán.

 

A világ még mindig fiatal volt; ragyogó a mágikus erőktől melyek életre hívták azt. Továbbra is a mágia volt az az erő, ami minden forrásból felszikrázott, minden kvarc érből fel csillámlott és ami minden levélből fellélegzett.

Az Alkotó tudta, hogy az Ezüst Korszak nem tarthat sokáig: ellenségeskedés valá a Sárkányok és az Egyszarvúak között. A humán fajzatok veszélyes egyensúlytalanságban és kiszámíthatatlanságban álltak a két fél között. És mivel látá az Alkotó ezt, így cselekvé: egy sűrű, ősi erdőben, melynek neve Brocileande, megalkotta minden világ erejének kapcsolódási pontját. Minden egyes erőt egymás ellenében egyensúlyba és stabilitásba hozta és, hogy fenntartható legyen ez az Egyensúly, mind a három fajból egy képviselőt helyezett el a nexus ellentétes pontjain. A Harmónia és a Fény oldalát egy-egy Egyszarvú jelenléte koronázta meg. A vele ellentétes oldalon álltak a Sárkányok, az Őrszem és Felvigyázó erők között. Egy igaz szívű és kedves bölcsességű humánt pedig megtett mindezek szemlélőjévé.

 

Úgy tűnt, hogy az elrendezés működőképes. Ugyan a Humánok, Sárkányok és Egyszarvúak szétszéledtek a világ mind a négy sarkába, de a mindenek középpontja a Brocileande erdő volt, az első és legfontosabb minden elvarázsolt erdők között. A védelmezők triádja megesküdött, hogy fenntartják az Egyensúlyt, mindenek felett ez lészen elsődleges életcéljuk, nem figyelembe véve fajuk szükségeit, mohóságait, mert azonképpen ahogy szépült és épült Brocileande, úgy szépült és épült a világ is.

 

És az Egyensúly megtartatott, évről évre, dekádról, dekádra. Az Őrszem és a Felvigyázó halhatatlan volt, de a Megfigyelő, aki az erdő szélére helyeztetett a népével, megöregedett és idővel meghalt, így fia örökölte a nemes feladatot. A fiú felvette atyja nevét és nemzőjéhez méltóan igazságossággal uralkodott.

 

Igazság vagyon abban, hogy az Egyensúly kevés figyelmet igényelt, egész addig, míg az Őrző és a Felvigyázó végezte a feladatát, addig nem jöhetett létre sem baj, sem konfliktus és az Egyensúly fenntartatott.

 

Dekád követett dekádot, évszázad követett évszázadot, fiút követett fiú. Az Őrző és a Felvigyázó gondnoksága alá vette részük szerint az erdő két felét és gyakran elhagyák rájuk hagyományozott feladatukat. A Megfigyelők generációról generációra élték békés életüket és saját törzsük jóléte foglalta le tevékenykedéseiket és így lészen, hogy bővölködő uradalmat hoztak létre az erdő szélén. Bizony ritka volt, hogy behatoltak volna az Erdőbe, mert veszélyes vala az és a Humánok nem voltak mágiával átitatva, míg az Erdő légiónyi tündérnépséggel és más mágikus fajokkal volt benépesítve.

 

Így esett meg, hogy az ünnepélyes tisztség elfeledett lett Humán örökösei által. Az Örökség üres tradícióvá silányult, majd sivár legendává amit kisgyerekeknek mesélnek hideg téli éjszakákon.